Elterjedés, élõhely: Csuka (Esox lucius) Európában valamennyi édesvízben megtalálható, Angliától egészen Oroszország keleti részéig. egyaránt megtalálja életfeltételeit a mély, hideg vízû nagyobb tavakban (Írország, svájc, Skandináv országok), mint az alig pár négyzetméteres gyorsan felmelegedõ tavacskákban, kubikgödrökben. Rendkívûl jól alkalmazkodó halfajta. Európán kívül számos rokona él az Egyesült Államokban, Kanadában. Az egyik ilyen csukafajta a muskie, amely nagyobbra nõ meg mint európai rokona, testalkata hasonlít, viszont színezete eltér. Ugyancsak a tengerentúlon él a lánccsuka amely ugyan kisebbre nõ meg mint a muskie, de jobban hasonlít színezetében az európai csukára, láncsszerû mintázat van az oldalán. Folyókban a lassúb folyású részeket kedveli, a kishalrajokat követi, elõszeretettel áll be kõgátak, sarkantyúk , partbiztosító kõrézsûk mellé. Tavakban keresi a vízinövényes részeket, sokszor annyira befészkeli magát a vízinövények közé, hogy csak a feje látszik ki. Nádtisztások mellet, tuskósokban is elõfordul. Stégek, horgászállások árnyékában is szívesen húzza meg magát. Bányatavakban, ahol nem nagyon van növényzet, a meder egyenetlenségei nyújtanak megfelelõ helyet neki. Mindig fedezéket keres magának, ahonnan elõront zsákmányára, amelyet egyetlen ugrással ragad meg. Testfelépítése, érzékszervei: Testfelépítése annyira jellegzetes, hogy más halunkkal össze sem lehet téveszteni. teste torpedó alakú, bõre erõsen nyálkás, síkos, pikkelyei aprók erõsen bõrbenõttek. Szinezete oldalán csukaszürke, kissé sárgás árnyalattal, hasa piszkosfehér. Úszói nagyok fejlettek, farokúszója nagyméretû az elrugaszkodásra alkalmas, hátuszója a test utolsó harmadában helyezkedik el a farokalatti úszóval egyvonalban, ezek a vízben való kormányzást segítik. A csuka kezdõsebessége zsákmányoláskor, kb. 30-50 km/h. Páratlan úszóina színe téglavörös. Feje kacsacsõrszerûen megnyúlt, szeme nagy, látása kítûnõ, zsákmányszerzésben ennek az érzékszervének legnagyobb szerepe (adatok szerint fejlett a színlátása). Szája nagy, csontos, benne kb. 600 tûhegyes fog. Az alsó álkapcsán helyezkednek el az úgynevezett kapófogak, amelyek a legnagyobbra nõttek, felsõ álkapcsán az ugyancsak tûhegyes, kefefogazat helyezkedik el. A fogak állandóan pótlódnak, tehát ha egy fogat elveszít a csuka rögtön az álkapocsban nõ helyette egy másikSzaporodás, egyedfejlõdés: Az egyik legkorábban ívó halunk, ívása sokszor már a jég alatt is elkezdõdik, ami február március hónapra tehetõ (a horgásszövetség emiatt megváltoztatta a fogásának tilalmi idejét február 15-tel kezdõdõen, mivel sok ikrás csukát fogtak ki ebben az idõszakban). Rendszerint a part menti sekély, felmelegedõ vízben rakja le nagyméretû ikráit, amelyek néhány nap múlva kelnek ki. A csukalárva elsõ napjaiban a szikzacskóból táplálkozik, a szikzacskó felszívódása után, táplálékát zömmel apró rákok képzik. Néhány centis korában tér át az igazi ragadozó életmódra. Növekedése apróhalban gazdag vízterületen gyors, kb. 3. év végére eléri a 40 cm-es tewsthosszúságot. Maximális testsúlya 30 kg lehet, ezt fõleg hideg vízû mély tavakban éri el. Táplálkozás: Miután áttér a ragadozó életmódra, étlapján nagyszámban halak szerepelnek. Elõszeretettel fogyasztja a sárgásabb tónusú halakat (kárász, compó), valamint az élénk színû halakat pl. vörösszárnyú keszeg. Megfogja a szúrós hátúszójú sügért is. érdemes kipróbálni csaliként az akváriumban tartott aranyhalat, élénkpiros színével felhívja magára a ragadozó figyelmét, s ráront mint a bika a vörös posztóra. A csuka idõsebb korában jelentõs kárt tehet a tógazdasági pontyállonányban. Elõfordul, hogy halakon kívûl elkapja a békát, vízbe pottyant egeret, pockot, nagyobb példányai a vízen úszó madarakat is lehúzhatják. A csukára mint vizeink tigrisére fokozottan jellemzõ a kannibalizmus, ami annyit jelent, hogy az állomány sûrûségébõl adódóan felfalhatják egymást, egy csuka nálánál alig kisebb fajtestvérét is képes elnyelni.