Hol keressük: A kecsege a tiszta, mély vízû folyóink lakója, kedveli az agyagos szakadó partoldalakat (kérészes part), ahol legfontosabb táplálékát is megtalálja. Homokos, lapos partoldalakon is elõfordul, fõleg alacsony vízállásnál, többnyire az esti és éjszakai órákban. Fenéklakó hal, ezért itt is keressük. Kapási idõk: Örökérvényû szabályt nem lehet felállítani, ahol a kecsege nagyszámban fordul elõ, ott a nap bármely szakában számíthatunk kapására. A legtöbb kecsegét azonban az esti, illetve az éjszakai órák adhatják. Az évszak tekintetében a kérészrepülés elején számíthatunk a legnagyobb érdeklõdésre, ilyenkor a kecsege szinte meg van dolondulva, állandó mozgásban van, szinte minden állati eredtû csalival fogható. Az õszi idõszak is kedvezõ, ilyenkor a nagyja kaphat a horogra, télen a legmélyebb részekre vonulnak a nyugalmi idõszak végéig. Horgászmódszerek: A legeleterjedetebb módszer a kecsegehorgászatban a fenekezés, amely lehet végólmos oldalelõkés szerelék, illetve csúszóólmos szerelék. Úszós szerelékre ritkán kap, inkább csak akkor amikor a horgot a fenék felett úsztatjuk. A felszerelés: A bot 2,40-2,70 m hosszú 25-50 g dobósúlyú legyen, mindenképpen érzékeny spiccû, de ugyanakkor gerinces legyen, a kapás megfelelõ érzékelése, illetve a bevágás erõssége miatt. Az orsó középkategóriájú, megfelelõ fékrendszerrel ellátott kell, hogy legyen. A zsinór vastagsága ne haladja meg a 30-as méretet. A horgok közül a hosszúszárú vékonyhúsúak a legmegfelelõbbek, érdemes alkalmazni a karbon horgokat, mivel ezeknek a hegyét tûhegyesre élezik. Az ólom erõs sodrásban való horgászatnál kanál fomájú, csendesebb limányos vízrészeken lapos lesarkított tégla alakú legyen. Csalik: A kecsege táplálkozását tekintve apróállatevõ, a vízben élõ férgeket lárvákat eszi. Fõ táplálékát képezi a mederben élõ tiszavirág lárvája. Az 1990-es évek elején védetté nyilvánították a kérész minden élõ formáját, így tilos a vele való horgászat. Szerény véleményem szerint nem a horgászok okozzák a károkat a tiszavirág állományban, hanem a környezetszennyezés. A legelterjedtebb csali a vörös trágyagiliszta. Fárasztás, kiemelés, élvetartás: A kecsege kapása apró ütésekbõl áll, számszerint 2-3 erõteljes bólintást lehet tapasztalni a bot hegyén. Ilyenkor ne késlekedjünk a bevágással, mivel a kecsege amilyen gyorsan fel is tudja venni a csalizott horgot, olyan gyorsan ki is köpi. Az elsõ ütés általában az, mikor a farkával a szája felé tereli a felcsalizott horgot, ha ilyenkor vágunk be rendszerint nem fogjuk meg a halat, vagy pedig a hal farkába akadhat a horog. A második ütésre kell általában bevágni, a gyakorlott kecsegehorgászok rendkívül jó reflexekkel rendelkeznek. A bevágás után a hal megindul a meder közepe felé, erõteljesen védekezik, gyakran kiugrik a vízbõl. Élvetartása mély vízbe engedett nagyméretû szákban lehetséges, különben hamar elpusztul.